Filmes zsűri: Varsányi Ferenc (zsűrielnök), Dombrovszky Linda, Mispál Attila és Lázár Kovács Ákos

Fotós zsűri: Haris László (zsűrielnök), Szalontai Ábel, Pilló Ákos

Részletes program >>>

A Párbeszéd Háza Faludi Film és Média részlege meghirdeti 25. tematikus nemzetközi filmszemléjét és a hozzá kapcsolódó fotópályázatát, melynek idei mottója: AJÁNDÉK.

Az élet kicsi és nagy dolgai a maguk természete szerint mutatkoznak meg – a víz, a szél, a fák, a barlangok és a hegyek elmondják a maguk történeteit és közben nem kérnek, nem követelőznek. Az állatvilág éli a maga természetes életét, zajlik az évmilliós kiválasztódás – megeszik egymást, harcolnak, együttműködnek, társulnak egymással és közben nem pislognak senkire, semmire. Tekintettel vannak magukra, másokra az életben maradás törvényei szerint. Az ember központja nem önmagában, saját életének alakításában van, történetei másokról is szólnak, saját élete másokéhoz kapcsolódik. Életünk kis darabjai másokban éltek és élnek, nem vagyunk elegek önmagunknak. Odaadhatjuk magunkat jutalomként, tárgyként, kárpótláskánt valakinek, de odaadhatjuk magunkat a szomorúságnak, a reménytelenségnek, a depressziónak is.

 Az ajándék nem jutalom, nem kárpótlás, sokkal inkább valami az áldozatból. Az ajándék nem a fölöslegünkből van. Ha nincs benne vállalás és lemondás, nincs is értéke. Az értéke az, hogy az ajándékban odaadjuk a másiknak, a másik embernek azt, ami, aki mi vagyunk – önmagunk fölé emel mindkettőnket. Világossá teszi, hogy minden ajándék, hogy minden lehet ajándék – hogy nincs olyan, hogy ez nekem jár. Ajándék kitolni a kerekesszékes embert a napfényre, segélycsomagot csomagolni a rászorulóknak, elvinni a gyerekeket az állatkertbe. Sőt, levegőt venni, lélegezni, lépkedni tudni, lábat, kezet felemelni, látni a szemünkkel, meggyógyulni és elfogadni a megváltoztathatatlant, mindez egyben ajándék is – a szívdobogás, az erek munkája is ajándék. Ajándék az ajándékozás maga.

 „A jó ajándék önmagunk egy darabja. A legjelentéktelenebb ajándék is test a testünkből, lélek a lelkünkből. Példa arra, hogy életünk nemcsak szükségletek láncolata, s hogy életünk legvégső alapja mégse valamiféle elemi és kikerülhetetlen önzés. Bizonyítéka annak, hogy létünk végül is ajándék, amiből futja az ajándékozásra. Tiltakozás, igen, az ajándék tiltakozás is énünk korlátai ellen, akár olyasmit ajándékozunk oda, amire magunknak is szükségünk volna, de még inkább, amikor olyasmit, amit mi magunk is szeretünk, kedvelünk. Az ajándékozás nem figyelmesség, nem fényűzés, nem szokás. Véghetetlenül komolyabb és több minden rutinmozdulatnál. Gyönyörű kifejezése az ember földi sorsának, helyzetének s ugyanakkor transzcendens ambíciójának. Annak a vágynak, hogy egyek legyünk, ha most még csak börtönrácsainkon át tudjuk is megölelni, megitatni és megetetni egymást.” (Pilinszky János)